Sziasztok!!! Ez a hét is meg volt. Jött jó is, rossz is. S az igazság az, hogy leginkább stagnálok.
Lehet gyakrabban kéne írnom, vagy magamnak kellene feljegyeznem, lehet nem tudok kitérni majd minden részletre.
Hétfő
Szóval volt a hétfő... Hétfőn úgy hiszem leginkább online álláslehetőségek után kajtattam. És kitartottam IT-s pozícióknál is. És ezen kívül megpályáztam a McDonalds... Náluk persze igen szigorú a felvételi procedúra XD... A honlapjukon például egy laza 4 oldalas mindenre kiterjedő adatlapot kell kitölteni, amit egy azt hiszem 2 oldalas személyiség teszt követ, olyan kérdésekkel, mint például, hogy hazudtál-e szüleidnek kiskorodban :D. No meg persze másmilyenekkel is. A hétfő sok-sok motivációs levél írással el is ment.
Kedd
Kedden National Insurance numbert kellett kreálnom, ami nekem spec hamar összejött, míg mások heteket kell hogy várjanak az interjúra, én már ehétre kaptam időpontot. Cserébe viszont a város déli részére kellett mennem. A dolog egy fél óra alatt lezavaródott, minek is köszönhetően jövő hétre várható az NI számom. Utána visszafele leszáltam a London Bridgenél a metróról, és gondoltam kimegyek a Temze partra. Sikerült megtalálnom a rossz utat, minek következtében a Tower Bridge-nél lyukadtam ki. Ez jó volt végül is, mert onnan jobb volt kiindulni. Szóval Tower Bridge zsír. Átsétáltam volna rajta, ha nem látom meg a lentebb horgonyzó HMS Belfast-ot, ami azért impresszív látványt nyújtott. Úgyhogy irány arrafele. Közben nézegettem a Tower-t, de azt még közelebbről is illene megsasolni. Belfast-ra fel lehet menni egyébként, csak az cirka 14 font, amire épp akkor nem futotta. Szépen visszasétáltam a parton a London Bridge-ig és bámultam az épületeket. Átsétálva a város centrum centrumja fogadott. Ami azt jelenti, hogy egymást érték az irodaépületek. Köztük nem egy, meglehetősen impozáns. S igen, itt rejlik az, amiről valahogy nem tudtam, eleddig: a Monument. Ami maga monumentális. Facebookon láthatjátok: egy kőkocka rajta egy oszloppal. Alapből nem egy nagy wasistdas, de ilyen méretekkel mindenképp tekintélyt parancsoló. Legalább is én ámultam. Ezután kóvájogtam, nézegettem az épületeket. Nem csináltam semmi különöset. De mivel már elment az idő, hazaindultam.
Este új lakó jött, Levente, aki tánctudását szeretné fejleszteni London-ban. Még 2, régebb óta itt lakó sráccal Zolival és Robival ismerkedtem meg jobban.
Valamikor e nap folyamán voltam a Pret-A-Manger-ban de az irodájuk zárva volt.
Szerda
Szerdán délelőtt elbeszélgettük az időt mi 4-en, így délután indultunk neki a városnak.
Leventével elmentünk a Pret-hez, ami training miatt zárva volt ismét, pech... Majd még elmentünk beszerezni Leventének pár alap dolgot, meg szétnéztünk a Victoria állomás környékén, és elsétáltunk Westminsterig. Ott láttam a Big Bent, meg a környező épületeket. Én úgy láttam jónak, hogy jobb még online keresni melót, úgyhogy maradt az online áskálódás. Kaptam visszajelzést közben egy programozói melóról. További infót kértek, ezt megadtam. Azóta tőlük még nem jött új levél, de talán még van egy halovány remény. Jött egy mekis negatív és egy pozitív visszajelzés, pénteken interjú.
Csütörtök
Elakartam menni a pret-hez újra, de hívtak 10 körül hogy dél körül ráérek-e egy telefonos interjúra. Így inkább maradtam. A hívás azonban elmaradt.Mondta közben Robi, hogy a Swan at the Globe-ban barback-et keresnek. El kellett mennem a helyre, ahol azt mondták hogy pénteken mehetek próbanapra. Miután eljöttem a helyről, sétáltam, átmentem egy gyaloghídon, amivel szemben a St Paul Church - van. Az is jó nagy :D. Hatalmas oszlopai vannak, és eléggé letaglózó látványt nyújt. Környezete is szép, sokat gyalogoltam. Míg végül metroval haza nem mentem.
Péntek
Pénteken 9re választottam mekis interjút. Elég hamar le lett zavarva, pedig elméletileg fél óra lett volna. Elszúrtam, mert őszinte voltam, és kerek perec megmondtam, hogy máshova is beadtam a jelentkezést. Kaptam is a nap végére visszajelzést hogy nem sikerült.
Eztán mennem kellett nadrágot venni, mert nem volt itt feketém, és a Swan-be délután azt kellett. A nadrág felvarrása miatt volt egy kis szabadidőm, gondoltam benézek a Wood Green Mall-ba, s bár nem vártam sokat egy bevásárlóközponttól, de volt ott egy Games Workshop bolt, 3 jókora terepasztallal, és nagyon kedves eladókkal. Ilyet magyarban nem látni. Aki elég kocka annak is viszont tetszene :D
3 órára mentem a Swan-hez, de sikerült hamarabb odaérnem. Bóklásztam felalá. Ekkor láttam az árbócos hajót, a Golden Hinde-t. Illetve a Swan at the Globe a Globe színház mellett van(innen ugye a neve), így azt is sasoltam. Nemsokkal mellette van a Tate, a modern művészetek csúnya múzeuma. Legalább is szerintem külsőre elég halovány. Bár, ki tudja...
No oda még be kell majd néznem.
Szóval 4 órát barback-kedtem életemben. Ennyit, és nem lesz folytatása. Legalább is nem a Swan-nél. Tapasztaltabbat keresnek. Érthető. Érdekes volt egyébként, egy bár túloldalán lenni. Ráadásul a Swan jó hely, nagyon hangulatosra van kitalálva, és a csaposok profik. Nekem leginkább poharakat törölgetnem kellett, meg ezt azt hoznom, amire a többieknek szüksége volt. Hosszú távon még a kávé készítés is ide tartozott volna. Jég újratöltés, szemét cipelés etc... bár 4 órában nem történt túl sok minden. Mindenesetre nem voltam elég jó.
Jajj, majd el felejtem, volt még egy telefonhívásom, csak megesett a telefonos interjú tegnapról, és holnap megyek IT sales-es pozícióra. Közben annyit sikerült megtudnom, hogy commission only: tehát akkor keresel ha eladsz, amihez, hát, nem tudok teljes mellszélességgel kiállni :S
Szombat és Vasárnap
Itt már rövidre fogom, mert már most túl késő van. Tehát 2 célom volt a hétvégére: British Museum és az Imperial War Museum. Mindkettőbe ellátogattam, és mindkettő igen tetszetős volt. Egyik se volt olyan hatalmas mint amire számítottam, de órákig elbolyongtam mindkettőben, és még viszonylag gyors is volt a tempóm. Rengeteg minden van kiállítva, bár meg kell jegyeznem én több harci eszközt reméltem látni a British Museumban, ehelyett ott inkább kerámiákkal volt tele minden. Az asszír kiállítás lélegzet elállító. A római szobrok is tetszettek. Emellett az egyiptomi kiállítás is lenyűgöző méretekkel rendelkezik. Sajnos innen sok minden kimaradt, mert később tudtam csak oda érni mint akartam, és majd 3 és fél óra alatt nem tudtam mindent megnézni. Ki kell még emeljek egy valamit: a közelmúlti tárlatok nagyon ott vannak.
Az Imperial War Museum is nagyon jó. Rengeteg I., II. vh-s eszköz, meg jópár modernebb. A magamfajta military búzának maga a kéjmámor :D No de ezt nem részletezem, mert már egy órája aludni akarok.
Gondolatok
Hiányoztok, emberek. Jó hely Debrecen, ezt régen is, most is állítom. Szerencsére már Londont is kezdem megszokni, elég sok helyét bejártam már. A kégli szuper, lakótársak szuperek. A közlekedés már elég jól megy. Melóval próbálkozok. De jó volna programozni. Két hét elég volt "pihenésnek", most már nagyon hiányzik a munka izgalma. Keresek nem programozói melót is, bár kereshetném vehemensebben is. Kicsit össze vagyok zavarodva. Még olyan 2 hétre elegendő tartalékom van. Ha az elfogyik, irány haza. Addig is, bele adok apait, anyait. Natival szerencsére nap mint nap beszélek, vele együtt tisztábbak lennének a dolgok. Szerencsére már héten elég sokat beszéltem angolul, de még messzen nem az igazi. No majd meglátjuk mit hoz a jövőhét...
2011. január 30., vasárnap
2011. január 23., vasárnap
1. hét
-Utazás
Sziasztok!!! Már is elrepült az első hét. Itt az ideje hát, hogy megírjam, mi és hogy történt.
Talán az érdekelhet benneteket elsőként,hogyan is vágtam neki az útnak:
Kicsivel több mint 1000 fontot sikerült megtakarítanom az útra, és volt egy repülőgép jegyem ami egy feladott pogyásszal együtt 18000 forintomba került. Lehetett volna olcsóbb is, kicsit korábban vásárolva jegyet.
Debrecenből reggel hétkor indultam útnak, mivel nem akartom hogy egy esetleges MÁV késés miatt bármi galiba legyen, így már jóval előbb sikerült odaérnem. Szerencsétlenségemre előző esti alkohol kicsit fejembe szállt, így hiába hoztam magammal könyvet, egy sort nem olvastam belőle, Ceglédre már kezdem magamhoz térni, de addig inkább a lóbőrt húztam. Észrevettétek egyébként hogy az Intercity-n ablak mellett hogy árad bennt a hideg? Én is épp hogy tűrtem, de egy másik szintén szundikáló fickó inkább magára rántotta kabátját.
No, Ferihegy, mikor decemberben voltam Pesten, már akkor kiszúrtam magamnak, hogy áhááá, ez itt a terminál... Másrészt, azzal a vonattal amivel utaztam mások is pont a mi járatunkhoz igyekeztek. Köztük volt egy srác, aki megkérdezte, hogy merre a terminál, így vele indultunk el, s hamarosan meg is tudtam, hogy ő is odamegy ahova én.
Bementünk, egyikünk se ült még repülőn, rövid idő után megérdeklődve kiderült hogy a csomagfeladás nálunk 10:30kor kezdődik, így még volt addig egy óránk, ami elég hamar eltelt. Szerencsére egy kivetítő sem működött Ferihegyen, ami csak később lett kicsit zavaró. Gyorsan feladtuk cuccunkat, biztonsági ellenőrzés, majd jöhetett a váróterem. Ültünk, ültünk, csak az előbb említett oknál fogva, nem tudtuk mikor-hova kéne menni. No majd a passportos fickók megmondták, hogy talán a 10-es kapu lesz az, s voi'la igazuk is volt. Én nem tudtam hogy van "passport check" de akkor rámszóltak hogy megkéne mutatni, ez gyorsan meg is történt(személyivel utaztam ki).
Még kis várakozás, majd be a buszokba, s rövidesen a géphez mehettünk. Őszintén szólva régen másmekkorának képzeltem el egy ekkora gépet, mondjuk már filmekben gyanítottam a vadászok és a bombázók arányán, hogy nem lehet sokkal nagyobb... Egy kéthajtóműves Airbus volt. Semmi extrával a fedélzeten, de hát ez kit érdekelt. Késve indultunk, így kicsit gyorsabban haladtunk, az út 2 órának volt tervezve, és ezt sikerült is tartanunk.
Fáradt lévén, egy fél óra út után én is aludtam. A felszállás jó volt, és a repülést is élveztem. Annyi szerencsétlenség volt, hogy a földet mindvégig felhők takarták, csak az angol partoknál lehetett látni mi van alattunk. Mindenesetre szép volt. És én is aludtam egy jót. Mire megérkeztem Lutonban, már minden rendben volt.
Lutontól Londonig
Leszállva egy elég hosszú passport sort kellett kivárni, ez után pedig el is váltam utastársamtól aki testvérével buszozni akart, engem terveim vonathoz szólítottak.
Fogtam, még a reptéren vettem egy jegyet, majd ingyen busz vitt a vonatállomásik, ahonnan a vonat közvetlen London StPancras-ig vitt. A célom Turnpike Lane volt, ahonnan gyalog mentem volna tovább. Mint később kiderült, ha itt rászállok a Victoria Line-ra, és megyek a Seven Sisters-ig sokkal közelebb lettem volna szállásomhoz, de ezt és a londoni távolságokat akkor még nem gondoltam volna. Sőt, akár busszal mehettem volna a Victoria Stationhöz is, mert a StPancrashoz kapcsolódó Kings Cross is ugyan úgy egyes zóna. A különbség csupán 5-8 fontnyi lett volna a busz javára. A vonatjegy 14 font volt.
Szóval Piccadilly Line, és irány Turnpike Lane. A metró jegy 4 font. A metró gyors, gyakran jár, és nem túl zsúfolt. Furcsa volt hogy majd mindenki vagy olvasott vagy mobilozott.
Leszálltam Turnpike Lane-nél és felhívtam az irodát, hogy lassan ott vagyok, mivel munkaidő végéhez közeledett, ezért már nem tudtak fogadni, így egy lakó engedett be. Node odáig még el kellett jutni. És itt jön a távolságokról alkotott első tapasztalatom. Én a West Green Road 162-ben lakok, na már most az egész utca olyan 800ig biztos van számozva, és én a rossz végén álltam, nagyon nehéz súlyokkal. Következmény: fájó vállak 2 napon át. Nagyon nehéz volt, és úgy éreztem sose fogom jól pakkomat, néha már inkább húztam vagy toltam volna, s volt olyan hogy 10 számonként meg-megálltam. S végül odaérkezés után már nem is nagyon csináltam semmit. A beengedő sráccal megismerkedtem, és ő még elkísért tesco-ba hogy keressünk egy átalakítót, hogy betudjam dugni a laptopot, elfelejtettem eddig venni ugyanis, hiába volt többször is eszembe. És vége, első nap.
Az út hosszról:
ébredés-debrecen-5:30kb
elindulás vonatállomásra: 6:10 - szerencsére kaptam segítséget Nati és Feri által
vonat indul 7:00kb Nati velem volt még :)
vonat ferihegyen kb 9:30 talán lehet kicsit korábban
repülőgép indul 1:00
repülőgép Lutonban: 2:00 ez már angol idő szerint
kiérés buszmegállóba: 2:45 sok volt a tökölés míg repülőgép betaxiszott, meg a passport
vonat lutonból indul: 15:30
stpancras - nem tudom mikor
turnpike lane - talán 16:15
lakás : talán 17:15 vagy még később, be is sötétedett, nagyon nehéz volt a cuccom
A hét maradékja
Az első éjszakám hálózsákban telt, és meg kell jegyezzem a szoba nincs agyonfűtve, mostmár jobban hozzászoktam, és annyira ez nem is baj.
Másnap elmentem az irodába megkötni a szerződést, csakhogy előtte szólni kellett volna... ÚGyhogy jöjjek vissza kettőre. No igen, akkor gondoltam megveszem az alap tisztálkodó szereket, majd sétálok egy nagyot. El teszkóba, majd vissza. Cuccok beszerezve. Majd le Stamforhill fele. Nem néztem térképet, de mentem, sokat, nagyon. Mikor úgy éreztem már ideje lenne visszaindulni visszaindultam. Pedig már a Temze illatát éreztem... Tévedtem, de erről később. Még sikerül 1-re visszaérnem irodához, úgyhogy még szemezgettem a környékkel. 2 szerződés kötés, majd visszajöttem a szállásra, kicsit megártott hogy hideg padokon ültem, kellett egy kis relax.
Másnap ismét főleg sétával telt a nap, az ismételt fázós éjszaka után rájöttem, hogy kell egy ágynemű szett. Aham, csak a terminus technicussal nem voltam tisztában. Gyors google... szóval nekem bedding kell!!! Ez az... Téves megint csak.
Elindultam hogy én majd beddinget veszek, gondoltam szétnézek, volt is a közelben egy, de gondolván én rafináltabb vagyok annál, előbb szétnézek. Na igen, de a West Green szépen le volt zárva, na jó, akkor levágunk. Hiba volt.
Sétáltam sétáltam, és nem igazán tudtam merre vagyok. No persze, tudtam hogy visszatalálok mert igyekeztem egy fele menni. No de már csak beddingért jöttem. Nézzük meg boltban.
Olyat találtam hogy duvet. Jó nagy volt gondoltam nem fognak ki rajtam veszek egyet. És kéne egy térkép is. Na ez a Sainsburyben nem volt, irány a benzinkút. Be is szereztem egy faszányos autóstérképet, azóta mindent meg is találok :)
Jó, irány vissza, erre még mindig le van zárva a West Green, megint hatalmas kerülő. No mi lesz most? Lassan hazaérek, kinyitom duvet, és kiderül, hogy a duvet az takaró. Remek, tehát még nem vagyunk kész. Gyorsan átszaladok a közeli boltba és ott már a pillow, cover, sheet szavak egyszerűségével sikerül beszerezni ami még hátra van. Eredmény: hihetetlen jól telő éjszakák.
Este még gondoltam elmegyek egy "közeli starbucksba", no igen ám, de itt a távolságok nem olyannak tűnnek mint Magyarországon. Megnéztem térképen, megbecsültem, de csak nem akart az lenni. Elindultam, West Green még mindig lezárva, pedig volt már vagy délután 3om...
Ok, kerülő. Elmegyek Turnpike Lane-i megállóhoz, majd megyek Turnpike Lane-en le, közbe beugrok vacsiért.
Majd irány Muswell Hill. No már most hogy hill, én nem vettem komolyan. Én azt gondoltam, hogy London az ilyen síkság. No mármost ehhez képest igen csak dimbes dombos a talaja, és Muswell Hill nem is kicsi ezek közül. Ebből következően volt vagy 1.5 óra oda az út és legalább annyi vissza. Elfáradtam, be kell valljam. De, ott fent gyönyörű a látkép, és voltam is Starbucksba, de ott jelenleg nem volt üresedés. Mindenesetre jövőhéten szét nézek többen is.
Szombaton még izomláz volt a lábamban, inkább neten keresgéltem állást, bérletet csak jövőhéten veszek, akkor már jobban kimozdulok. Küldtem el informatikai cégeknek is, hátha, de mint említettem, ez iránt nincsenek komolyabb reményeim. Egy barista meló ideiglenesen viszont úgy hiszem nem lenne rossz.
Gondolatok
Én Tottemhamban lakokt. Utcám egyik végén a Seven Sisters van, attól délre Stamford Hill és dél Tottemham található, északra Tottemham központja. Az utcámtől délre levő utcák már Harringay részét képezik, oda költöztem volna eredetileg, míg az utcám másik végén Turnpike Lane van, amitől északra Wood Green. Az én utcám pedig West Green, és keletre van Wood Green-től :).
Ami elsőre fura volt, hogy rengeteg a bolt, azóta rájöttem, hogy a főbb útvonalak ilyenek, míg a mellékutcákban csak lakások vannak. Nagyon erős számomra, hogy a házak össze vannak zsúfolva, sőt, az utcák is keskenyebbek, illetve a járdák is. Amikor az első egy-két nap elment mellettem egy double decker, be kell valljam megrémített :) A kocsi forgalom nagy, vasárnap is, az utcák azonban már szellősebbek. Ami az embereket a legkevésbé érdekli, az a piroslámpa. Ha nem jön autó, már mennek is át az úton. Sőt!!! Sok helyen ahol Magyarországon biztos lámpa lenni, itt nincs is egyáltalán.
A lakás nagyon jó. Jól felszerelt, kicsit hűvös, de hát be kell takarózni :) A szobám nagy, franciágyas, de meg is van az ára, heti 95 font. Ez pedig sok. Ha lenne munkám elviselhető lenne, de így észnél kell lenni :)
Zavar, hogy a városban kevés a növény, a távolságok meg hatalmasok, de ez inkább izgalmas mint rossz. Az élet itt drága, és a minimálbérnek meg van az ára. Tulajdonképp itt is minden elérhető tehát ha nem muszály, nem kell bemenni a belvárosba. Mind Tottenham, mind Wood Green viszonylag nagy központ. Wood Green, Tottenham és Harringay egyébként külföldiek által lakott főként. Érdekes látni a sok kultúra keveredését. Egyenlőre idegennek érzem magam itt, de lassan kezd változni a helyzet.
És nagyon hiányzik Nati...
Sziasztok!!! Már is elrepült az első hét. Itt az ideje hát, hogy megírjam, mi és hogy történt.
Talán az érdekelhet benneteket elsőként,hogyan is vágtam neki az útnak:
Kicsivel több mint 1000 fontot sikerült megtakarítanom az útra, és volt egy repülőgép jegyem ami egy feladott pogyásszal együtt 18000 forintomba került. Lehetett volna olcsóbb is, kicsit korábban vásárolva jegyet.
Debrecenből reggel hétkor indultam útnak, mivel nem akartom hogy egy esetleges MÁV késés miatt bármi galiba legyen, így már jóval előbb sikerült odaérnem. Szerencsétlenségemre előző esti alkohol kicsit fejembe szállt, így hiába hoztam magammal könyvet, egy sort nem olvastam belőle, Ceglédre már kezdem magamhoz térni, de addig inkább a lóbőrt húztam. Észrevettétek egyébként hogy az Intercity-n ablak mellett hogy árad bennt a hideg? Én is épp hogy tűrtem, de egy másik szintén szundikáló fickó inkább magára rántotta kabátját.
No, Ferihegy, mikor decemberben voltam Pesten, már akkor kiszúrtam magamnak, hogy áhááá, ez itt a terminál... Másrészt, azzal a vonattal amivel utaztam mások is pont a mi járatunkhoz igyekeztek. Köztük volt egy srác, aki megkérdezte, hogy merre a terminál, így vele indultunk el, s hamarosan meg is tudtam, hogy ő is odamegy ahova én.
Bementünk, egyikünk se ült még repülőn, rövid idő után megérdeklődve kiderült hogy a csomagfeladás nálunk 10:30kor kezdődik, így még volt addig egy óránk, ami elég hamar eltelt. Szerencsére egy kivetítő sem működött Ferihegyen, ami csak később lett kicsit zavaró. Gyorsan feladtuk cuccunkat, biztonsági ellenőrzés, majd jöhetett a váróterem. Ültünk, ültünk, csak az előbb említett oknál fogva, nem tudtuk mikor-hova kéne menni. No majd a passportos fickók megmondták, hogy talán a 10-es kapu lesz az, s voi'la igazuk is volt. Én nem tudtam hogy van "passport check" de akkor rámszóltak hogy megkéne mutatni, ez gyorsan meg is történt(személyivel utaztam ki).
Még kis várakozás, majd be a buszokba, s rövidesen a géphez mehettünk. Őszintén szólva régen másmekkorának képzeltem el egy ekkora gépet, mondjuk már filmekben gyanítottam a vadászok és a bombázók arányán, hogy nem lehet sokkal nagyobb... Egy kéthajtóműves Airbus volt. Semmi extrával a fedélzeten, de hát ez kit érdekelt. Késve indultunk, így kicsit gyorsabban haladtunk, az út 2 órának volt tervezve, és ezt sikerült is tartanunk.
Fáradt lévén, egy fél óra út után én is aludtam. A felszállás jó volt, és a repülést is élveztem. Annyi szerencsétlenség volt, hogy a földet mindvégig felhők takarták, csak az angol partoknál lehetett látni mi van alattunk. Mindenesetre szép volt. És én is aludtam egy jót. Mire megérkeztem Lutonban, már minden rendben volt.
Lutontól Londonig
Leszállva egy elég hosszú passport sort kellett kivárni, ez után pedig el is váltam utastársamtól aki testvérével buszozni akart, engem terveim vonathoz szólítottak.
Fogtam, még a reptéren vettem egy jegyet, majd ingyen busz vitt a vonatállomásik, ahonnan a vonat közvetlen London StPancras-ig vitt. A célom Turnpike Lane volt, ahonnan gyalog mentem volna tovább. Mint később kiderült, ha itt rászállok a Victoria Line-ra, és megyek a Seven Sisters-ig sokkal közelebb lettem volna szállásomhoz, de ezt és a londoni távolságokat akkor még nem gondoltam volna. Sőt, akár busszal mehettem volna a Victoria Stationhöz is, mert a StPancrashoz kapcsolódó Kings Cross is ugyan úgy egyes zóna. A különbség csupán 5-8 fontnyi lett volna a busz javára. A vonatjegy 14 font volt.
Szóval Piccadilly Line, és irány Turnpike Lane. A metró jegy 4 font. A metró gyors, gyakran jár, és nem túl zsúfolt. Furcsa volt hogy majd mindenki vagy olvasott vagy mobilozott.
Leszálltam Turnpike Lane-nél és felhívtam az irodát, hogy lassan ott vagyok, mivel munkaidő végéhez közeledett, ezért már nem tudtak fogadni, így egy lakó engedett be. Node odáig még el kellett jutni. És itt jön a távolságokról alkotott első tapasztalatom. Én a West Green Road 162-ben lakok, na már most az egész utca olyan 800ig biztos van számozva, és én a rossz végén álltam, nagyon nehéz súlyokkal. Következmény: fájó vállak 2 napon át. Nagyon nehéz volt, és úgy éreztem sose fogom jól pakkomat, néha már inkább húztam vagy toltam volna, s volt olyan hogy 10 számonként meg-megálltam. S végül odaérkezés után már nem is nagyon csináltam semmit. A beengedő sráccal megismerkedtem, és ő még elkísért tesco-ba hogy keressünk egy átalakítót, hogy betudjam dugni a laptopot, elfelejtettem eddig venni ugyanis, hiába volt többször is eszembe. És vége, első nap.
Az út hosszról:
ébredés-debrecen-5:30kb
elindulás vonatállomásra: 6:10 - szerencsére kaptam segítséget Nati és Feri által
vonat indul 7:00kb Nati velem volt még :)
vonat ferihegyen kb 9:30 talán lehet kicsit korábban
repülőgép indul 1:00
repülőgép Lutonban: 2:00 ez már angol idő szerint
kiérés buszmegállóba: 2:45 sok volt a tökölés míg repülőgép betaxiszott, meg a passport
vonat lutonból indul: 15:30
stpancras - nem tudom mikor
turnpike lane - talán 16:15
lakás : talán 17:15 vagy még később, be is sötétedett, nagyon nehéz volt a cuccom
A hét maradékja
Az első éjszakám hálózsákban telt, és meg kell jegyezzem a szoba nincs agyonfűtve, mostmár jobban hozzászoktam, és annyira ez nem is baj.
Másnap elmentem az irodába megkötni a szerződést, csakhogy előtte szólni kellett volna... ÚGyhogy jöjjek vissza kettőre. No igen, akkor gondoltam megveszem az alap tisztálkodó szereket, majd sétálok egy nagyot. El teszkóba, majd vissza. Cuccok beszerezve. Majd le Stamforhill fele. Nem néztem térképet, de mentem, sokat, nagyon. Mikor úgy éreztem már ideje lenne visszaindulni visszaindultam. Pedig már a Temze illatát éreztem... Tévedtem, de erről később. Még sikerül 1-re visszaérnem irodához, úgyhogy még szemezgettem a környékkel. 2 szerződés kötés, majd visszajöttem a szállásra, kicsit megártott hogy hideg padokon ültem, kellett egy kis relax.
Másnap ismét főleg sétával telt a nap, az ismételt fázós éjszaka után rájöttem, hogy kell egy ágynemű szett. Aham, csak a terminus technicussal nem voltam tisztában. Gyors google... szóval nekem bedding kell!!! Ez az... Téves megint csak.
Elindultam hogy én majd beddinget veszek, gondoltam szétnézek, volt is a közelben egy, de gondolván én rafináltabb vagyok annál, előbb szétnézek. Na igen, de a West Green szépen le volt zárva, na jó, akkor levágunk. Hiba volt.
Sétáltam sétáltam, és nem igazán tudtam merre vagyok. No persze, tudtam hogy visszatalálok mert igyekeztem egy fele menni. No de már csak beddingért jöttem. Nézzük meg boltban.
Olyat találtam hogy duvet. Jó nagy volt gondoltam nem fognak ki rajtam veszek egyet. És kéne egy térkép is. Na ez a Sainsburyben nem volt, irány a benzinkút. Be is szereztem egy faszányos autóstérképet, azóta mindent meg is találok :)
Jó, irány vissza, erre még mindig le van zárva a West Green, megint hatalmas kerülő. No mi lesz most? Lassan hazaérek, kinyitom duvet, és kiderül, hogy a duvet az takaró. Remek, tehát még nem vagyunk kész. Gyorsan átszaladok a közeli boltba és ott már a pillow, cover, sheet szavak egyszerűségével sikerül beszerezni ami még hátra van. Eredmény: hihetetlen jól telő éjszakák.
Este még gondoltam elmegyek egy "közeli starbucksba", no igen ám, de itt a távolságok nem olyannak tűnnek mint Magyarországon. Megnéztem térképen, megbecsültem, de csak nem akart az lenni. Elindultam, West Green még mindig lezárva, pedig volt már vagy délután 3om...
Ok, kerülő. Elmegyek Turnpike Lane-i megállóhoz, majd megyek Turnpike Lane-en le, közbe beugrok vacsiért.
Majd irány Muswell Hill. No már most hogy hill, én nem vettem komolyan. Én azt gondoltam, hogy London az ilyen síkság. No mármost ehhez képest igen csak dimbes dombos a talaja, és Muswell Hill nem is kicsi ezek közül. Ebből következően volt vagy 1.5 óra oda az út és legalább annyi vissza. Elfáradtam, be kell valljam. De, ott fent gyönyörű a látkép, és voltam is Starbucksba, de ott jelenleg nem volt üresedés. Mindenesetre jövőhéten szét nézek többen is.
Szombaton még izomláz volt a lábamban, inkább neten keresgéltem állást, bérletet csak jövőhéten veszek, akkor már jobban kimozdulok. Küldtem el informatikai cégeknek is, hátha, de mint említettem, ez iránt nincsenek komolyabb reményeim. Egy barista meló ideiglenesen viszont úgy hiszem nem lenne rossz.
Gondolatok
Én Tottemhamban lakokt. Utcám egyik végén a Seven Sisters van, attól délre Stamford Hill és dél Tottemham található, északra Tottemham központja. Az utcámtől délre levő utcák már Harringay részét képezik, oda költöztem volna eredetileg, míg az utcám másik végén Turnpike Lane van, amitől északra Wood Green. Az én utcám pedig West Green, és keletre van Wood Green-től :).
Ami elsőre fura volt, hogy rengeteg a bolt, azóta rájöttem, hogy a főbb útvonalak ilyenek, míg a mellékutcákban csak lakások vannak. Nagyon erős számomra, hogy a házak össze vannak zsúfolva, sőt, az utcák is keskenyebbek, illetve a járdák is. Amikor az első egy-két nap elment mellettem egy double decker, be kell valljam megrémített :) A kocsi forgalom nagy, vasárnap is, az utcák azonban már szellősebbek. Ami az embereket a legkevésbé érdekli, az a piroslámpa. Ha nem jön autó, már mennek is át az úton. Sőt!!! Sok helyen ahol Magyarországon biztos lámpa lenni, itt nincs is egyáltalán.
A lakás nagyon jó. Jól felszerelt, kicsit hűvös, de hát be kell takarózni :) A szobám nagy, franciágyas, de meg is van az ára, heti 95 font. Ez pedig sok. Ha lenne munkám elviselhető lenne, de így észnél kell lenni :)
Zavar, hogy a városban kevés a növény, a távolságok meg hatalmasok, de ez inkább izgalmas mint rossz. Az élet itt drága, és a minimálbérnek meg van az ára. Tulajdonképp itt is minden elérhető tehát ha nem muszály, nem kell bemenni a belvárosba. Mind Tottenham, mind Wood Green viszonylag nagy központ. Wood Green, Tottenham és Harringay egyébként külföldiek által lakott főként. Érdekes látni a sok kultúra keveredését. Egyenlőre idegennek érzem magam itt, de lassan kezd változni a helyzet.
És nagyon hiányzik Nati...
2011. január 20., csütörtök
Első bejegyzés
Sziasztok!!!
Ez a blog azért jött létre, hogy a holnaptól kezdődő angliai utazásaim dokumentáljam az arra érdeklődők számára. Én egy 22-ik életévének végét közelítő programozó vagyok, frissen végzett. Már igen régóta játszottam a gondolattal, hogy külföldre utazok, hajtott a kalandvágy, de igazán sosem mertem belevágni. Mivel azonban ez a gondolat, vissza-visszatért, pár hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, ki kell próbálni milyen külföldön az élet. Nem mondhatom, hogy életem legmegalapozottabb döntése volt, hisz meg volt mindenem: volt egy jó munkahelyem, amely mellett még az egyetem padjait koptattam, és volt/van egy szerető barátnőm, aki mindenben mellettem állt. Nem volt könnyű persze, annyi mindent csináltam az elmúlt másfél évben, hogy talán kicsit besokalltam, és régi vágyamat, hogy kipróbáljam milyen a külföldi élet, úgy láttam csak egy nagyon távoli jövőben próbálhatom ki. Úgy éreztem október tájban, hogy meg kell kockáztatnom, de nem mondanám, hogy bátran vágtam neki új jövőmnek mindaddig, míg ki nem mondtam azon szavakat, hogy márpedig én nem hosszabbítom meg szerződésem januártól.
Ezt megemlítem, hogy Lotus Notes programozó voltam, szabadidőmben pedig Java-ztam, és egy multicégnél lehetőségem volt külföldiekkel rendszeres kommunikációra, illetve rövid távú kiküldetések is nyitottak álltak előttem. Szóval semmire panaszom nem lehetett, azt, hogy a cégnél maradva Java-zhassak, ez a lehetőség nyitva állt előttem.
Mi késztetett akkor mégis az indulásra? Van aki csodálkozva állt ezelőtt, de gondolom mások is érzik úgy, hogy 22 évesen lehet leginkább kockáztatni. Szeretem hazám, szeretek itt élni, nem is tervezem elhagyni örökre. De mégis legszívesebben világot látnék jelen koromban. Szeretném szakmámat űzni, hisz szeretek programozni, és ha nem tudom külföldön ezt tenni, mihamarabb hazatérek. Szeretem barátnőm, és őt sajnálom leginkább mikor ilyen döntést hoztam, de őszintén hiszem, kapcsolatunk kitart majd a távolban is.
Nem várok nagy dolgokat utazásomtól. Leginkább azt, hogy tanulhassak emberségről és munkáról, hogy bármi is lesz velem meg tudok majd élni, és tudok jobbá válni. Lehet ez fiatalkori idealizmus, de remélem sok tapasztalattal leszek gazdagabb. Azt pedig, hogy mit láttam, és mit értettem, itt fogom dokumentálni. Tervezek angol bejegyzéseket, meg talán pár japánt is. De itt ki kell jelentenem: nem vagyok egy kitartó blogger, nem merem azt állítani, hogy egy rendszeres blog lesz ebből a jövőben. No de reméljük a legjobbakat :)
ui:
ez a bejegyzés egy másik helyen keletkezett eredetileg, onnan másoltam át, s ebből következik a dátum. Utazásom napja január 19. volt.
Ez a blog azért jött létre, hogy a holnaptól kezdődő angliai utazásaim dokumentáljam az arra érdeklődők számára. Én egy 22-ik életévének végét közelítő programozó vagyok, frissen végzett. Már igen régóta játszottam a gondolattal, hogy külföldre utazok, hajtott a kalandvágy, de igazán sosem mertem belevágni. Mivel azonban ez a gondolat, vissza-visszatért, pár hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, ki kell próbálni milyen külföldön az élet. Nem mondhatom, hogy életem legmegalapozottabb döntése volt, hisz meg volt mindenem: volt egy jó munkahelyem, amely mellett még az egyetem padjait koptattam, és volt/van egy szerető barátnőm, aki mindenben mellettem állt. Nem volt könnyű persze, annyi mindent csináltam az elmúlt másfél évben, hogy talán kicsit besokalltam, és régi vágyamat, hogy kipróbáljam milyen a külföldi élet, úgy láttam csak egy nagyon távoli jövőben próbálhatom ki. Úgy éreztem október tájban, hogy meg kell kockáztatnom, de nem mondanám, hogy bátran vágtam neki új jövőmnek mindaddig, míg ki nem mondtam azon szavakat, hogy márpedig én nem hosszabbítom meg szerződésem januártól.
Ezt megemlítem, hogy Lotus Notes programozó voltam, szabadidőmben pedig Java-ztam, és egy multicégnél lehetőségem volt külföldiekkel rendszeres kommunikációra, illetve rövid távú kiküldetések is nyitottak álltak előttem. Szóval semmire panaszom nem lehetett, azt, hogy a cégnél maradva Java-zhassak, ez a lehetőség nyitva állt előttem.
Mi késztetett akkor mégis az indulásra? Van aki csodálkozva állt ezelőtt, de gondolom mások is érzik úgy, hogy 22 évesen lehet leginkább kockáztatni. Szeretem hazám, szeretek itt élni, nem is tervezem elhagyni örökre. De mégis legszívesebben világot látnék jelen koromban. Szeretném szakmámat űzni, hisz szeretek programozni, és ha nem tudom külföldön ezt tenni, mihamarabb hazatérek. Szeretem barátnőm, és őt sajnálom leginkább mikor ilyen döntést hoztam, de őszintén hiszem, kapcsolatunk kitart majd a távolban is.
Nem várok nagy dolgokat utazásomtól. Leginkább azt, hogy tanulhassak emberségről és munkáról, hogy bármi is lesz velem meg tudok majd élni, és tudok jobbá válni. Lehet ez fiatalkori idealizmus, de remélem sok tapasztalattal leszek gazdagabb. Azt pedig, hogy mit láttam, és mit értettem, itt fogom dokumentálni. Tervezek angol bejegyzéseket, meg talán pár japánt is. De itt ki kell jelentenem: nem vagyok egy kitartó blogger, nem merem azt állítani, hogy egy rendszeres blog lesz ebből a jövőben. No de reméljük a legjobbakat :)
ui:
ez a bejegyzés egy másik helyen keletkezett eredetileg, onnan másoltam át, s ebből következik a dátum. Utazásom napja január 19. volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)