2011. január 20., csütörtök

Első bejegyzés

Sziasztok!!!

Ez a blog azért jött létre, hogy a holnaptól kezdődő angliai utazásaim dokumentáljam az arra érdeklődők számára. Én egy 22-ik életévének végét közelítő programozó vagyok, frissen végzett. Már igen régóta játszottam a gondolattal, hogy külföldre utazok, hajtott a kalandvágy, de igazán sosem mertem belevágni. Mivel azonban ez a gondolat, vissza-visszatért, pár hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, ki kell próbálni milyen külföldön az élet. Nem mondhatom, hogy életem legmegalapozottabb döntése volt, hisz meg volt mindenem: volt egy jó munkahelyem, amely mellett még az egyetem padjait koptattam, és volt/van egy szerető barátnőm, aki mindenben mellettem állt. Nem volt könnyű persze, annyi mindent csináltam az elmúlt másfél évben, hogy talán kicsit besokalltam, és régi vágyamat, hogy kipróbáljam milyen a külföldi élet, úgy láttam csak egy nagyon távoli jövőben próbálhatom ki. Úgy éreztem október tájban, hogy meg kell kockáztatnom, de nem mondanám, hogy bátran vágtam neki új jövőmnek mindaddig, míg ki nem mondtam azon szavakat, hogy márpedig én nem hosszabbítom meg szerződésem januártól.
Ezt megemlítem, hogy Lotus Notes programozó voltam, szabadidőmben pedig Java-ztam, és egy multicégnél lehetőségem volt külföldiekkel rendszeres kommunikációra, illetve rövid távú kiküldetések is nyitottak álltak előttem. Szóval semmire panaszom nem lehetett, azt, hogy a cégnél maradva Java-zhassak, ez a lehetőség nyitva állt előttem.
Mi késztetett akkor mégis az indulásra? Van aki csodálkozva állt ezelőtt, de gondolom mások is érzik úgy, hogy 22 évesen lehet leginkább kockáztatni. Szeretem hazám, szeretek itt élni, nem is tervezem elhagyni örökre. De mégis legszívesebben világot látnék jelen koromban. Szeretném szakmámat űzni, hisz szeretek programozni, és ha nem tudom külföldön ezt tenni, mihamarabb hazatérek. Szeretem barátnőm, és őt sajnálom leginkább mikor ilyen döntést hoztam, de őszintén hiszem, kapcsolatunk kitart majd a távolban is.
Nem várok nagy dolgokat utazásomtól. Leginkább azt, hogy tanulhassak emberségről és munkáról, hogy bármi is lesz velem meg tudok majd élni, és tudok jobbá válni. Lehet ez fiatalkori idealizmus, de remélem sok tapasztalattal leszek gazdagabb. Azt pedig, hogy mit láttam, és mit értettem, itt fogom dokumentálni. Tervezek angol bejegyzéseket, meg talán pár japánt is. De itt ki kell jelentenem: nem vagyok egy kitartó blogger, nem merem azt állítani, hogy egy rendszeres blog lesz ebből a jövőben. No de reméljük a legjobbakat :)

ui:
ez a bejegyzés egy másik helyen keletkezett eredetileg, onnan másoltam át, s ebből következik a dátum. Utazásom napja január 19. volt.

1 megjegyzés:

  1. Várjuk a fejleményeket:) Most már túl vagy az első napokon, mi újság veled? Dani és Orsi

    VálaszTörlés